1982-ben születtem Budapesten. Szüleim nem zenészek, az éneklés mégis – mint a legtermészetesebb zene -, körülvett gyermekkoromtól fogva. A hegedűvel óvodában találkoztam először,- szerelem volt első látásra.
Hat évesen kezdtem el hegedülni a XII. kerületi Állami Zeneiskolában (ma: Solti György Zeneiskola). Eleinte küzdelmes volt kitartani a zene mellett, gyerekként a játék jobban vonzott, mint a tanterem…
Viszonylag korán, 8 évesen kezdtem el a zeneiskola zenekarába járni (ma: Budapest Hegyvidéki Kamarazenekar). Az nyaranta rendezett zenekari táborok, és az évközi rendszeres munka a zenélés új oldalát fedte fel előttem: míg a szóló koncerteken lassan megtanultam, mit jelent egyedül kiállni a színpadra, addig a zenekari munka a közös zenélésben rejlő örömöket, közösségi élményt jelentettek.
1996-tól a zenekar vezetője Gémesi Géza. A zenekarral folytatott munkája sokat alakított, fejlesztett a zenéhez való hozzáállásomon. A zenekari táborok évek alatt kortárszenei fesztivállá nőtték ki magukat (Rondínó Fesztivál). Itt ismerkedtem meg a magyar kortárszenével, s a kamarazenéléssel. A fesztiválok során lehetőség nyílt a zeneszerzőkkel való közös munkára. Nagy hatással volt rám Dukay Barnabással, Soós Andrással, Sári Józseffel és Sáry Lászlóval való együttműködés és Sáry László kreatív zenei gyakorlatai.
1997-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola hegedű szakos hallgatója lettem, ahol hegedűtanárom, Kertész István és kamarazene tanárom, Ney Gábor impulzusai meghatározóak voltak a zenei pályámon.
Bár gyermekkorom óta a Zeneakadémiára készültem, mégis pályaválasztáskor számos kérdés merült fel bennem a zenei pályát illetően. Végül a Zeneakadémia helyett a Budapesti Műszaki Egyetem mellett döntöttem, s az Építész Karon tanultam tovább. Ez a döntés segített hozzá, hogy évek alatt rájöjjek, milyen erősen is kötődöm a zenéhez, s hogy ezt a szálat egy intézmény sem tudja elszakítani vagy akár megadni.
2004-ben találkoztam Pusztai Józseffel. A zenéhez való hozzáállása: természetessége, sémáktól mentes felfogása nagyon megfogott. Ennek a találkozásnak lett az egyik gyümölcse az öttagú Ablakanapra zenekar, ahol közösen írt dalainkban nagy teret kapott az improvizáció. Számomra ez egy teljesen új területet nyitott meg a zenében, mondhatni, hogy egy új élet kezdete lett, ahol a zene előadása mellett a zene alkotása is teret kap.
2006-tól a Makám együttesben hegedülök. Krulik Zoltán felkérése óriási lehetőséget és kihívást jelentett számomra, hiszen egy új műfajt kellett elsajátítanom, ugyanis a „világzene” a komolyzenei elemek mellett ötvözi a népi- és könnyűzenei elemeket is, melyek számomra – mint hegedűs -, addig ismeretlenek voltak.
       A Zene Mindenkié tanfolyamot Pusztai Józseffel 2007-ben kezdtük el tervezni, mivel mindkettőnk számára fontossá vált, hogy a zenében való tapasztalatainkat, élményeinket mindenki számára hozzáférhetővé tegyük.
Úgy gondolom, hogy zenélni mindenki képes, mindenki számára adott lehetőség.

Szívből ajánlom mindazoknak a Zene Mindenkié tanfolyamot, akikben megszületik az igény, hogy nyissanak egy kaput a zene felé!

Pusztai Jociról